2011. október 2., vasárnap

Esküvő

Ez csak egy rövid bejegyzés, hogy ne aggódjatok, hamarosan érkezik az esküvői beszámoló, csak még próbáljuk összeszedni magunkat. :) Na meg ünnepeljük az első hétfordulónkat! :)

Hamarosan érkezik a részletes beszámoló!

Puszi

2011. szeptember 21., szerda

Esküvői előkészületek

Immáron egy hete lesz, hogy itthon vagyok és jobbra-balra futkározok. De kezdem az elején. 

Múlt pénteken este érkeztünk haza, szombaton pedig egyből bele is vetettük magunkat a leánybúcsúba. Délután kimentünk a parkerdőbe piknikezni, majd este 7-re mentünk vacsorázni a Mólóba. Finom volt a kaja, jó volt a társaság. :) Megcsináltuk a kérdőívet, amit Tomi előre kitöltött, és ha helytelen választ adtam akkor innom kellett. Helyes válaszokért ajándékok jártak illetve a lányok ittak. :) Sok ajándékot kaptam, amit most nem is sorolnék fel. :) Ez után benéztünk a Két Medvébe, lenyomtunk egy páleszt ott is, majd a Főiskolás Klubba akartunk menni, de 500 Ft-ot nem voltunk hajlandóak belépő gyanánt kifizetni, így áttettük székhelyünket az Üvegtigris nevezetű büfébe. Kaptunk házipáleszt, vodkát, bacardit és nem is tudom már mit. Ez után a bányába mentünk, ahol kaptam a cégtől egy 2. Long Island-et, az Andor is meghívott egy italra... Jó kedvünk volt az a lényeg. Ez úton is nagyon köszönöm mindenkinek a fantasztikus leánybúcsút, nagyon jól éreztem magam, és remélem lesz még pár hasonló bulink. :) 

Vasárnap aztán a regenerálódás jegyében telt, hétfőn pedig beindult a mókuskerék. Reggel mentünk a polgármesteri hivatalba, aytán a virágoshoz, utána nőgyógyász, fogorvos, cukrász és a vendéglő. Kedden fodrász, ruhapróba, vőfély, és természeteksen közte futkározás mindenféle apró részlet után. Ma délelőtt végre aztán a lazításra is jutott egy kis idő. Andival és anyával elmentünk Sárvárra fürdeni és szaunázni egyet. Nagyon jól esett. Igaz sajnos nem tudtunk sokáig maradni, mert Andinak orvoshoz kellett mennie 2-re, én pedig a menyecskeruhámat próbáltam fel. Utána még egy bevásárlás, és apa ment haza a mamáért, Varászlóért, Viliért, Nénjéért. Holnap jönnek vissza.  Kedden a Zolival is egyeztettem a nyomnivalót, holnap talán készen lesznek azok is. Aztán holnap még kozmetikus, és elhozom a ruhámat 4-kor. Pénteken meg már Tomi is itt lesz, újra végigfutjuk a kört, úgyhogy az megint elég mozgalmas nap lesz, szombaton meg már itt is a nagy nap. Angi csinált nekem még ékszert a héten a menyecskeruhámhoz, ma fel is próbáltam vele, és nagyon tökéletesek lettek, nagyon jól mutatnak. Rita csinálja a hajdíszeimet, szóval minden tökéletes lesz. :)

Most már kezdek izgulni, aludni már nem igazán tudok, úgyhogy vettem is valami enyhe homeopátiás altatót, biztos ami biztos alapon. Tominak is kelleni fog majd. Most megyek is, nem árulok el többet a nagy napról. Remélem, hogy mindenki jól fogja érezni magát és mindenkinek tetszeni fog minden. Mi már nagyon várjuk, reméljük Ti is. Puszi

2011. szeptember 5., hétfő

Történések

Hogy már ilyen régen írtam volna? Pedig minden nap készültem rá, de tényleg. Csak olyan gyorsan eltelik az idő, annyi intéznivaló van az esküvővel kapcsolatosan, hogy ez valahogy mindig a végére marad, és elmarad... Megpróbálom összefoglalni az eseményeket, bár halvány lila gőzöm sincs róla, hogy mi történt azóta amióta nem írtam. Kezdem a korábbiakkal akkor inkább. 

Az Andi ma kezdett az új munkahelyén, reméljük jó lesz neki. :) Szurkolunk. Itt vannak a Jecáék, remélem sikerül találkoznunk nekünk is velük, bár mindenkinek elég zsúfolt a programja.

Szombaton volt itt a Rita táncot gyakorolni, már nagyon jól megy ám. Mindig mutat valami új lépést, szóval amikor itt van sokat fejlődünk, aztán stagnálunk egy hétig. Az a baj, hogy már csak 2 hetünk van gyakorolni, aztán én hazamegyek. És sajnos pont az esküvő előtt lesz egy teljes hét amikor nem tudunk gyakorolni semmit. Szóval majd senki se nevessen ki minket, ha elrontjuk, értékeljétek, hogy mennyi lépést megtanultunk. :) De a Ritát külön szeretném kiemelni, hogy milyen sokat segít a tánccal meg egyébként is, szóval nagyon nagyon köszönjük. Nem tudom hogyan fogjuk még mindezt viszonozni neki!

Alakul a program az utolsó hétre is, mindenkit végig kell járnom majd még egyszer tisztázni, lefixálni a dolgokat, szóval nagyon forgalmas lesz. De azt tervezem, hogy hétfőn kedden futkározok mindenhova és szerdától kezdve meg csak relaxálok. Pénteken jönnek majd Tomiék, akkor lesz még egy futkározós délután, de remélem akkor majd csak megmutatok nekik már mindent.  Már nagyon közel van ez az egész, fel sem fogom még. 

Kolléganőm a hétvégén ment férjhez Olaszországban, és eddig a cégben is mindenki inkább csak az ő esküvőjéről beszélt, kérdezgetett. De most, hogy már túl vannak rajta, tényleg rajtam a sor, így még inkább rémisztő a dolog. 2 munkahét még. Illetve annyi sem, mert jövő pénteken délután már megyünk haza. Nagyon durva. Na mindegy, majd valahogy megnyugszunk, az utóbbi időben egyébként is megemelkedett alkoholfogyasztásunk. :) 

Például ma is iszunk, de ma kivételesen van is rá alkalmunk. :) Ugyanis ma van pont egy éve, hogy beköltöztünk a házba. Ugye milyen gyorsan elrepült ez az egy év? A fürdőszoba még mindig nincs meg, de az esküvő után talán sikerül már végre megcsinálni azt is. A többiről nem is beszélek, de azért ebben az egy évben nagyon sokat változott a ház, és tényleg sok minden történt. Nem is tudom mit szeretnék inkább, hogy a következő évek is ilyen mozgalmasan teljenek, vagy hogy inkább csendesebben? Majd meglátjuk, egyenlőre az esküvőre koncentrálunk. 

Ja, ma lefoglaltuk a jegyeket Brüsszelbe is, októberben ugyanis elmegyünk meglátogatni a volt kolléganőnket, Charlene-t, már régen megígértük neki. Szóval kezd az október november is elég zsúfolttá válni, sok lesz a program, aztán a decemberről ne is beszéljünk... Úgy látszik ez az év már csak ilyen. :) 

Most megyek is, még egy nagyon fontos dolgot kell megemlítenem, hogy Tomi egyik hétvégén elment a Richmond parkba, ami igazából inkább egy erdő és készített pár képet. Az eredményét a jobb oldali linknél láthatjátok. Remélem Nektek is tetszenek majd a képek. 

Na most megyek is, puszi

2011. augusztus 19., péntek

Heti beszámoló

Múlt héten ilyenkor már Szombathelyen voltam, Tomi pedig Győrben. Ez az utolsó hét is hihetetlenül gyorsan elrepült... De kezdem az egy héttel ezelőtti eseményeknél. 

Hazalátogatásunk oka Kati és Arthúr esküvője volt. De előtte én még hazafutottam Szombathelyre, szombaton reggel fél 7-re mentem a fodrászhoz egy próbafrizurára. Nem lett rossz, de még nem volt az igazi, így egy kicsit át kellett még variálnom. Aztán egyből a cukrászdába, felvenni a kóstoló sütiket, és irány Győr. Úgy volt, hogy 11-re odaérünk, elmegyünk ebédelni, utána felmegyünk Tomiékhoz, megesszük a sütiket, aztán felöltözünk és indulunk az esküvőre. Na ebből fél 12 lett mire Győrbe értünk, igaz 9 helyett 10-kor indultunk el, mire megérkeztünk pizzát rendeltek Tomiék, megettük a sütiket, aztán öltözködtünk. Sikerült kiválasztanunk, hogy milyen ízesítésű lesz az esküvő torta, de nem áruljuk el! :) Nusiék 1 körül érkeztek meg, Tomi csak farmerbe akart jönni, hogy majd az autóban átöltözik, de aztán meggondolta magát, és átöltözött. Mikor aztán meglátta Tibit az ablakból, hogy nyakkendőt is kötött, na gyorsan kölcsönvette Gábor egyik nyakkendőjét ő is. Végül csinos lett Tomi is, és elindultunk. Elég hosszú volt az út, de végül odaértünk. 

Egy pici kápolnában volt az esküvő, mi csak a bejáratnál álltunk meg és onnan néztük a szertartást. Szép volt. Miután kijött a fiatal pár a templomból, rózsaszirmokat szórtak a lábuk elé, mindenki gratulált, fényképezkedett velük egy kicsit. Közben ettünk is, mert a templom előtt volt egy állófogadás még. Végül 5-kor indultunk el a party helyszínére, ami kb. még egy óra volt autóval, az erdő közepén. Nagyon jó kis vadászházunk volt, egyből mondtuk is, hogy majd ide vissza kell jönni kirándulni. :) Gyorsan átöltöztünk és kezdődhetett a mulatság. A pörkölt már majdnem kész is volt a buli kezdetére, de mi azért ivászattal kezdtünk. Jól sikerült az este, mindenki jól érezte magát, ittunk, ettünk, mulattunk. Az esküvői torta is nagyon szép és finom is volt. Az újdonsült házasok most nászúton vannak, de még egyszer gratulálunk nekik, és nagyon sok boldogságot kívánunk. 




Vasárnap dél körül értünk vissza Győrbe, lepakoltuk a cuccainkat, aztán bementünk megnézni a Széchenyi teret. Ott ebédeltünk a Pálffy étteremben, nagyon finom volt a kaja. Győrben egyébként épp akkor volt a Barokk esküvő hétvége, úgyhogy még kürtőskalácsot is tudtunk venni. Ebéd után elmentünk még egyet fagyizni, és körbe sétáltuk egész Győrt. Nagyon sokat változott a város, nagyon sok minden megújult, alig ismertünk rá a helyekre. Jó volt úgy sétálgatni Győrben mintha turisták lennénk, szép volt így nagyon. Este 6-kor indultunk aztán vissza Bécsbe, megintcsak Nusi vitt ki minket. Ez úton is nagyon köszönjük a fuvarokat. 

Elég későn értünk haza, késtünk is talán pár percet, meg vonat is soká jött, úgyhogy már talán éjfél is elmúlt mire hazaértünk. Másnap reggel aztán nagyon korai volt a fél 8-as kelés, nehezen is telt el a nap. De most már vége a hétnek, alig vártuk. A héten találkoztam Andival meg Ritával is, ma Krisztivel randiztam egyet. Holnap jön el Zsuzsi meg Andi, de még előtte délelőtt Esztiék is meglátogatnak minket. Aztán vasárnap határozott szándékunkban áll semmit tenni, átgondolni az esküvői programot, kihasználni a jó időt, napozni a kertben, na meg természetesen a táncunkat gyakorolni. Mondjuk nem tudom hogy lesz ebből egy hónap múlva bármiféle tánc is, de majd tegyetek úgy, mintha nagyon ügyesek lettünk volna, jó? 

Ja még egy dolgot szeretnék megemlíteni, most már el lehet menni ugye a leégett épület mellett, hát csak most láttuk, hogy az utca túloldalán levő épületek is elég rendesen megégtek. De íme egy kép arról, hogy most hogy néz ki a hely, kb. 2 héttel az események után. 

Most megyek is, fáradt vagyok már úgyhogy alszok.

Puszi

2011. augusztus 9., kedd

Londoni helyzet

Hogy is fogalmazzam meg az elmúlt napokban történteket?

Na jó, kezdem az elején a szülinapommal. Ez úton is még egyszer köszönöm mindenkinek aki gondolt rám, jól esett. Még csütörtökön este Tomi készített nekem egy epertortát, teljesen egymaga. Még dugdosnia is kellett, amikor lejöttem a konyhába hirtelen. :) Nagyon finom lett egyébként. Aztán másnap reggel meg is kaptam az ajándékot tőle, egy pár fülbevalót az esküvőre, amit együtt választottunk ki, meg egy wellness napot az egyik hotelben. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültem neki. Remélem, még az esküvő előtt el tudunk majd menni, és pihenni egy kicsit. Azt hiszem ránk fog férni.


Szombaton aztán a Dave-hez mentünk kerti partira. Itt volt a Charlene is, aki most már Brüsszelben dolgozik. Jó volt újra látni. Szép lett a Dave kertje, most, hogy megvan a kövezett rész meg a virágok is szépek. Jól sikerült a buli, bár nehezen indult be a grill. Kaptam tőlük ajándékot is, egy függőágyat. Tominak kellett hazacipelnie, nem volt könnyű. Vasárnap aztán elmentünk még ebédelni a Charlene-nel meg a többiekkel, aztán 5 körül értem haza.


Hétfőn reggel aztán mentünk dolgozni, Tomi mondta, hogy nem tudja miért, de sok szirénázó autót hallott az éjjel. Kiderült, hogy valami fiatalok üdítős üvegeket dobáltak egy buszra nem messze tőlünk, és erre futottak el. Na jó, hát megesik az ilyen. Aztán tegnap este már bedurvultak a dolgok. Úgy volt, hogy Krisztival találkozok, de hívott Tomi, hogy azt beszélik randalírozás lesz az éjjel, úgyhogy munka után azonnal menjek haza, mondjam le a találkozót. Le is mondtam, hazajöttem, láttam elég sok rendőrt az utcákon, meg minden, aztán amikor hazaértünk elég sok csuklyás fiatal mászkált az utcánkban, a ház előtt. Tomi mondta, hogy azon nyomban kapcsoljam le a villanyt a nappaliban és menjünk el innen. Bezártuk a ajtót, meg bevonultunk a kis szobába. Onnan néztük a híreket, és hallottuk mik történnek. Felgyújtottak egy bútorboltot, ami kb. 200 méterre van tőlünk. A füstöt láttuk is a fürdő ablakából, meg reggel is érezni lehetett a szagát, sőt, még ma délután is. Szóval nagyon durva volt, hallottuk, hogy feltörték az Argost, Lidlt, ékszerboltokat, meg ilyeneket. Mondanom sem kell, hogy nem aludtunk túl sokat, fél óránként keltünk fel és néztük a híreket.


Ma reggel azt mondták, hogy házakba is betörtek nem csak boltokba, de nagyon sok boltot feltörtek, meg itt Croydonban le is lőttek valakit, aki ma meg is halt. Ma itt járt Croydonban a miniszterelnök is meg a polgármester is, de mindenki csak arról beszél, hogy elkapnak mindenkit. Több száz tizenéves fiatal vandálkodik, teszik tönkre mások életét, égetik fel a házaikat, és a rendőrök, akik értesültek is a várható támadásokról, csak állnak és nézik. Nem tettek semmit, tegnap éjjel 1 darab rendőrt nem láttunk, egy szirénát nem hallottunk pedig legalább 100-an, ha nem többen előttünk mentek el… Ahelyett, hogy arról beszélnének, hogy majd mindenkit elkapnak utána, meg kéne akadályozni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ma már 16000 rendőr lesz az utcákon a tegnapi 5-6000-el ellenben, reméljük, hogy tenni is fognak valamit és nem csak nézik őket. Elég félelmetes volt az este, és egész nap csak a híreket néztem. Aztán a főnök el is engedett fél 4 előtt, így Tomi megvárt az állomások és együtt jöttünk haza. Nem hiszem, hogy egyedül haza mertem volna jönni.


De már Andiéknál is volt akció tegnap este, úgyhogy ma ők is lemondták a futást, és otthon vannak. Hihetetlen, hogy az ország folyamatos terror veszélyben van, arra fel vannak készülve állandóan, aztán pár száz fiatalt meg nem tudnak leállítani. De komolyan 12-15 éves fiúk lányok csinálják a balhét. Buszokat, házakat, boltokat gyújtanak fel mindenhol, és a rendőrök nem használhatnak gumilövedéket, mert az emberi jogaik meg minden. És az én emberi jogaim, hogy biztonságban érezzem magam a saját házamban? Hogy a rendőrség megvédjen ha szükség van rá, mivel fizetem az adót, ellenben a randalírozókkal??? A munkahelyemen elég sokan fel voltak háborodva úgyszintén, minden érintett aki nyilatkozott azt mondta, hogy a rendőrök sehol sem voltak… Nagyon durva, hihetetlen, hogy így elterjedt ez az egész, holott ez már rég nem arról szól, hogy a rendőrök megöltek valakit csütörtökön zavaros körülmények között… Ez csak azért van, mert az idióták azt gondolják, hogy nekik mindent lehet, kihasználják, hogy a rendőrök tehetetlenek és nem tesznek semmit. Jövőre Olimpia lesz, kíváncsi vagyok mi lesz így, hogy fognak boldogulni a dolgokkal. Szóval egyenlőre várjuk mi fog történni ma este, bízzunk benne, hogy nyugalom lesz. Úgysincs már Croydonban semmi amit ki lehetne rabolni… A boltok egyébként ma is bezártak már 2-kor, a legtöbb helyen fa deszkákkal elbarrikádozták az üvegeket, kirakatokat, ajtókat…


Na de ne aggódjatok, velünk és a házzal minden rendben egyelőre. Jelezni fogjuk, ha valami történik, de egyenlőre minden rendben.


Végezetül pár kép a leégett bútorboltról, az utcáról meg a polgármesterről.

2011. július 31., vasárnap

Évfordulók

Egész múlt héten akartam írni, de sajnos nem jutottam ide… Na most. :)

Akkor kezdeném a múlt szombattal, július 23-val. Aznap volt ugyanis pont egy éve, hogy hivatalosan is háztulajdonosok lettünk. :) Hihetetlen, hogy pont egy éve volt, hogy munka után rohantunk felvenni a kulcsot, és remegő kézzel nyitottuk ki az új házunk ajtaját. Mennyi minden történt ebben az egy évben? Megcsinálták a mesterek a falakat, kifestettük, tapétáztuk a falakat, bútorokat szereltünk, és építettünk, a kertet megcsináltuk. És mennyi mindent terveztünk, hogy gyorsan megcsinálunk, aztán még nem sikerült? A fürdőt szerettük volna felújítani, a konyhát, a folyosót, lépcsőt… Na jó, a fürdőre az esküvő után talán sor kerül, de a többire azt hiszem még éveket kell majd várni. Gyorsan elrepült azért ez az egy év, nem is gondoltuk volna.

Július 24-én, vasárnap pedig pont két hónap volt még az esküvőig! Na ez is nagyon gyorsan elröppent, még csak most kezdtük el szervezni, ó, még van több mint fél év, stb… aztán most meg már csak pár hét!!

Múlt hétvégén megvettük az ékszereimet is az esküvőre, meg Tominak a menyecske inget. A héten nem sok mindenre volt időnk, megvolt a féléves értékelésem is csütörtökön. Semmi izgalmas, úgyhogy nem is részletezem.

Aztán pénteken este érkezett Gábor. Itt van most pár napig, és ennek örömére tegnapra meg is szerveztük a leány és legénybúcsút. Közösen szerveztük, mert úgyis közösek a barátaink. :) Jól sikerült a buli, először elmentünk szűk családi körben és a koszorúslányokkal vacsorázni, majd a bárban találkoztunk a többiekkel. Örültünk, hogy majdnem mindenki el tudott jönni, akit meghívtunk, reméljük jól is érezte magát mindenki. Ezúton is köszönjük a részvételt és a remek estét. Elég korán kezdődött a buli, úgyhogy már 2-re haza is értünk. Jó volt tényleg, íme egy pár kép bizonyíték gyanánt.


Most a fiúk focimeccsen vannak, én meg a lányokkal voltam a városban, nekik cipőt nézni. Most értem haza, gondoltam még kihasználom egy kicsit a jó időt, és most kint vagyok a kertben, innen írok. :) Sajnos már eltűnik a nap, de azért így is nagyon kellemes az idő. Nemsoká megyek be valami vacsorát csinálni a srácoknak, holnap meg grillezni akarunk majd.


Megyek is, aki még nem igazolta vissza a részvételét az esküvőn, kérjük tegye meg mielőbb!


Puszi