2011. február 3., csütörtök

Építkezés

Nem fogjátok elhinni, de már napok óta szeretnék írni. Tényleg. De úgy elrepülnek az esték, hogy hihetetlen… Na de az a lényeg, hogy most itt vagyok, és beszámolok a múlt hétről.


Vasárnap estefelé érkezett meg a család, kicsit késve, mivel Andi nem tudta hol is van valójában a Victoria Buszpályaudvar. Na de meg lettek, ide is értek. A rövid ház bemutatás után, volt akinek ugye már másodjára, egyből vacsoráztunk, aztán le is feküdtünk, mivel másnaptól már kemény munka volt.


Először is reggel elmentünk apával élfóliát venni. Kb 30 perc volt gyalog az út egy irányba, de elintéztük azt is. Visszafele aztán még bementünk pár boltba, hazajöttünk, majd a családdal kiegészülve tovább folytattuk délelőtti sétánkat. Kimentünk a B&Q-ba, ami a Praktikerhez hasonló mindenes barkácsbolt. Az sincs messze, kb 20 perc gyalog. Megvettük a fűrészt, pár szerszámot, csavarokat, stb. Miután hazaértünk főztem, ettünk, majd a fiúk neki is veselkedtek az első számú szekrénynek.


A villanyórát eltakaró szekrény volt az első feladat. Egy délután alatt össze is rakták szépen, mire Tomi megjött a munkából már készen is volt. Aznapra mást már nem is terveztünk, így jött a vacsora, pihenés.


Kedden már nagyobb volt a feladat, a cipős szekrény a lépcső alá. Új ajtó került rá, rendes polcok is lettek, sőt! Nagyon ergonomikus polcok lettek. :) 1 nap alatt ez a szekrény is elkészült, Tomi hazafele bement lakkért, meg ecsetekért, és anya másnap le is festette meg lakkozta az egészet. Még aznap a polc is felkerült a nappaliba.


Szerdán aztán jöhetett a fenti kis rész parkettázása, majd a hálószobába a polcok beszerelése. Az első polc után azonban megálltunk mert megvártuk amíg Tomi megjött a vízmértékkel. Aztán felkerültek az ő polcai is, apróbb javításokat csinált még apa. Megszerelte a postaládánkat, az ajtók kilincseit, a konyhaajtóból vágott egy kicsit, hogy be lehessen csukni, az étkező ajtajából is faragott, hogy az se szedje fel a küszöböt, szóval mindenféle apróság meglett.


Mi Lacival majdnem minden nap mentünk azért újabb csavarokért, szerszámért, anyagért, élelmiszerért, szóval nekünk is megvolt a kellő kilométer.


Csütörtökön és pénteken aztán Tomi is itthon volt, akkor jöhettek a nagyobb falat bútorok. A TV-állvánnyal kezdték, egész gyorsan meg is lettek vele, bár aztán kiderült, hogy 10 centivel nagyobbra hagyták a fedőlapját, így még volt mit javítgatni rajta. De mit sem számított, hogy meglett gyorsan, mert legalább még egyszer annyi idő volt átpakolni a cuccokat rá, mire Tomi mindent átdugott, átszerelt már megint este lett.


Pénteken aztán jöhetett a legnagyobb munka, az ablaköbölbe kellett beépíteni a beülős részt. Először is ki kellett találni, hogy akkor hogyan is legyen, mivel kezdjük, stb. Nem volt könnyű, rá is ment 2 nap mire teljesen készen voltunk vele. Na jó, szombaton délelőtt már meglett, de azért ott sem jött össze minden elsőre. A legnagyobb ülőrész egyes részeit háromszor is újrahúztuk. De meglett.


Aztán mivel még volt idő, anyag, és a szülőket sem lehetett pihenésre bírni, még a kamrába is készült egy polcszerkezet. Aztán szombaton este 5 körül már végre tényleg befejeztük a munkát.


Közben megünnepeltük apa szülinapját 26-án és 27-én is, csináltam arany galuskát a családnak, amit még nem ettek, de ezen kívül volt kocsonya, marhapörkölt, kínai tészta, répatorta, humusz és még sok minden más, úgysem tudom felsorolni mindet.


Összességében meg vagyunk elégedve, minden elkészült, még több is mint amennyit mi terveztünk. Az én egyik polcomat leszámítva tökéletesek is lettek a bútorok, meg minden. Szóval köszönjük szépen a családnak még egyszer a segítséget. Most már tényleg nem tervezünk semmi mást, csak nagy dolgokat! :)


A fürdőszoba lesz a következő, de ne aggódjatok, az még nem most lesz. Kicsit rápihenünk erre a sok munkára, ami igazából már július 23. óta tart. Holnap megyünk ugyanis megünnepelni a 4. évfordulónkat. Fél napot dolgozunk csak, majd a Lingfield Marriott hotelben fogjuk tölteni a péntek délutánt / estét és remélhetőleg a szombati nap nagy részét is. Tomi már be is pakolt mindent, én még semmit, de azt hiszem azt már lehet reggelre fogom hagyni.


Képeket nem tudok most feltölteni, de egyébként sem olyanok mint élőben, szóval el kell jönnötök megnézni. :) Tomi családjának már nem is kell olyan sokat várni erre, már csak másfél hónap! Most megyek is aludni, mert reggel ha még pakolnom is kell, akkor korán kell kelnem majd nagyon.

Jó pihenést Nektek is a hétvégére, Laci meg gyógyuljon meg mielőbb!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése