2011. április 10., vasárnap

Kertépítés folytása

Az elmúlt héten folytatódtak a kertépítés munkálatai. Szinte minden este kint voltunk és dolgoztunk. A héten sikerült összerakni a kis házat is. Bár azt gondoltuk kb egy este alatt végzünk vele, de nem sikerült. Most már áll, és kész, jól is néz ki, bár volt vele gondunk, nem is pontosan az utasítás szerint raktunk fel pár dolgot, de áll a ház. :)

Úgy terveztük, hogy a hétvégén hozza a Dave a elhozza a füvet, de majd csak kedden szedik fel nála, így „felszabadult” a hétvégénk. Úgy terveztük, hogy akkor minden mást megcsinálunk a kertben, hogy tényleg már csak a füvet kelljen letenni. De ismét sikerült elszámítanunk magunkat az idő tekintetében. Szombaton sikerült a bal oldali kerítést lefestenünk meg a hátsó falat. Igaz az nem lett tökéletes, de már nem kék. Egész jól mutat már a kert bal fele. Mondjuk az összes kerítést le akartuk festeni, de olyan lassan haladtunk, hogy ketten festettük le ennyi idő alatt… Ezen kívül még egy kicsit elegyengettük a földet, visszapakoltunk a kis házba és már este is lett.


Ma aztán azt terveztük, hogy kifestjük a másik, kétszer akkora kerítést, lerakjuk a járólapokat, szegélyt, stb. Mondanom sem kell, hogy felével sem végeztünk. Tomi lerakta a járólapok egy részét, lefektettük a szegélyt a beton mellé, kicsit még elegyengettük a földet, meg leszórtuk a pétisót. Mondhatnám, hogy már csak a fű kell, de nem, mert a kerítés jobb oldala még mindig nincsen lefestve és a járólapozás több mint fele még hátra van. De kedden jön a fű, majd talán a jövő hétvégén sikerül befejeznünk a többi dolgot. Bár a növényeket is el kell még ültetni, szóval lesz még munka ez után is, de az azt hiszem, már megvárja, hogy visszajöjjünk.


Ezen kívül a héten más nem is nagyon történt, tényleg minden percünket a kert töltötte ki… Nagyon szép idő volt egyébként a hétvégén, jó, hogy a kertben kellett dolgoznunk, kihasználhattuk a jó időt. Le is égtünk egy kicsit a kerítésfestésben, de nem vészes.


Megpróbálok beszúrni ide egy videót a kertről. Így nézett ki még mielőtt nekiálltunk.




Majd egy másik, miután már felszedték a köveket. Ez még nem a kész kert. :)



És pár kép arról. hogy dolgoztunk is. :)


Sajnos addig több képet nem láthattok a kertről amíg nincs kész, hogy nagyobb legyen a meglepetés. :)

Már csak egy dolog maradt, felköszönteni a rengeteg névnapost és szülinapost. Nagyon boldog névnapot minden kedves Zsolt olvasómnak, Stipinek. :) Valamint nagyon boldog szülinapot Kratky Katinak is. És végül de nem utolsó sorban (hiszen neki csak holnap lesz), nagyon boldog 28. szülinapot kívánok egyetlen vőlegényemnek, Tominak. Isten éltessen mindenkit sokáig!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése