Mozgalmas hét volt, azt kell mondjam. Hívtak az MR vizsgálattal kapcsolatosan először is. Azt mondja a nő, hogy akkor március 11-re lenne időpont, mondom mi?? De ha másik kórházba akarok menni, akkor lenne előbb is. Mondom jó, nem ragaszkodom egyik kórházhoz sem, és a második opció egyébként is jobb közlekedés szempontjából. Mondta, hogy jó, akkor most péntekre tud időpontot adni. Úgyhogy majd 5-re megyek. Megkaptam a tájékoztatót is róla, ki kell töltenem pár oldalt, és ahogy olvastam a kérdéseket, megvilágosodtam. A kérdések 99%-a ugyanis arra vonatkozik van-e valamiféle fém alkatrészed, mivel az MR vizsgálat, mágneses rezonancia vizsgálat. Amikor először voltam MR-en, még nem voltak csavarok a térdemben, azóta ugyanis vannak. Eszembe sem jutott, bár ez az igen hozzáértő doki sem kérdezte... Szóval nem tudom ez befolyásolja-e majd a vizsgálatot, szakemberek tanácsát várom. De elvileg 4 munkanapon belül lesz eredmény, akkor kell majd visszamennem a dokihoz. Szóval majd meglátjuk mi lesz, de pénteken megyek vizsgálatra minden esetre.
Kiderült, hogy a kék útlevélhez vízum kell. Tomi lesz az egyetlen, akinek nem lesz új útlevele, így gyorsan utánajártunk a lehetőségeknek és arra jutottunk, hogy beiktat egy gyors hazautat. Most le is foglaltuk a jegyet gyorsan, március 11-én este megy haza, pénteken elintézi az útlevelet és szombaton este már jön is vissza. Tényleg csak gyors látogatás lesz, de sajnos szabi híján most csak ennyire lesz idő. Én nem megyek, egyedül megy csak gyorsan intézkedni. A jegyet lefoglaltuk már, Pozsonyba megy, apukája intézi az időpontot az okmányirodába, reméljük minden simán fog menni. Szabit ugya a főnöktől még nem kért rá, de reméljük nem lesz vele gond.
Már csak abban kell bíznunk, hogy visszakapjuk az iratainkat addig, mivel beadtuk őket a residency cardhoz és még eddig nem küldték őket vissza. Még van egy hónap rá, reméljük a héten megérkezik, mert azért máshoz is kellene.
Szóval úgy néz ki mozgalmas napjaink lesznek az amerikai út előtt, reméljük sikerül mindent elintézni majd.
Tomi főzött ma ebédet, cigánypecsenye volt a menü, finom lett. Én a köretet csináltam, meg a desszertet, Melencei sütemény volt. Az is finom lett.
Edit, ha olvasod ezt, légysz légyszi adjál nekem hozzáférést a blogodhoz, mert nagyon szeretném követni az eseményeket, de valamiért nem enged be a windowslive-os e-mail címemmel... :(
Most megyek gyúrni, szép hetet mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése