Az utolsó bejegyzésem óta nem történt túl sok jó dolog... A héten eddig még egyszer sem sikerült beérnem időben dolgozni, de az még csak hagyján, mert haza sem tudtam 2 óránál kevesebb idő alatt hazaérni... Tegnap Tomival mentünk együtt, mert ő Guilfordba ment, ott volt egy projektje. El is indultunk, 20 perccel korábban mint ahogy normális esetben szoktam, de még jó is, mert így csak fél órát késtem. Az utolsó előtti megállónál bemondják, hogy gond van, szálljon le mindenki, mert ez a vnat nem megy tovább, menjünk vissza 3 megállót, ott aztán dlr-el el tudunk jutni Lewishamig, majd onnan London Bridgere. Na mi gondoltuk nem vállaljuk ezt a nevetséges utat, inkább buszra ültünk. Na az sem volt sokkal jobb, de aztán valahogy elkecmeregtünk egy metrómegállóig, ahonnan aztán már normálisan be tudtunk érni. Tomi jó sokáig maradt is, egészen háromnegyed 6-ig, olyan sok munka volt. Én rendesen akatam volna hazajönni, de személyi sérülés történt a vasúton, East Croydon megállónál, így 1 órámba telt az amúgy 30 perces út. Aztán még onnan sem volt sima ügyem, de mindegy... Ma reggel aztán egész időben sikerült beérni, csak 10 percet késtem kb. De a hazaút... Pont lekéstem a vonatot Redhillben, jó, 10 perc múlva jön a következő. Minden rendben, be is érek időben, 3 perc múlva megy a következő vonat a 2-es vágányról. Oda is megyek, álldogálok, nézem a filmet a telefonomon, felnézek, mondom hol van már ez a vonat, biztosan késik. Nézem a kiírást, hát áttették az 1-es vágányra, csak nekem elfelejtettek erről szólni. Persze már éppen ment el, mire ezt kiderítettem... Újabb 10 perc várakozás, aztán még át is kellett szállnom... Ennek tetejére pedig még elég csúnyán le is forráztam magam. Brokkoli és borsó levest csináltam, és a turmixolás rész nem ikerült túl jól, a kezemre is került elég sok a forró levesből... Szóval nincsen túl jó napom. A ház ügyei sem haladnak. A hiteles pasi csak folyamatosan küldözgeti, hogy ezt a papírt küldjem el neki, azt írjam alá és küldjem vissza, most ezt a papírt kérte be a bank, most azt, stb... De eredmény még nincsen, már minden nap írok neki, hogy mi van már. Úgy látszik nem akar hitelt adni nekünk a bank... Az ügyvéd az meg az ellenkezője. Írogatok annak is minden nap, de az nem válaszol, telefonon nem lehet elérni, szerintem már le is tagadtatja magát, én még egyszer sem beszéltem vele, amióta felbéreltük, pedig egy párszor már próbáltam hívni... Állítólag ők is valami papírokra várnak, amit már rég meg kellett volna kapni... Szóval nagyon állunk most, pedig ma van pont 3 hete, hogy elfogadták az ajánlatunkat. Ilyenkorra már a procedúra felénél kéne lenni, aztán mi még sehol sem vagyunk... Bosszantó.
Anyukámnak tegnap volt a szülinapja, még egyszer, ez úton is boldog szülinapot neki. Bár neki sem sikerült fergetegesre, mert Angi kihúzta egy fogát... Azért egy kis tortát tudott enni. :)
Tomi apukájának pedig holnap lesz a szülinapja, úgyhogy neki kicsit előre, de nagyon boldog szülinapot kívánunk.
Anyukámnak tegnap volt a szülinapja, még egyszer, ez úton is boldog szülinapot neki. Bár neki sem sikerült fergetegesre, mert Angi kihúzta egy fogát... Azért egy kis tortát tudott enni. :)
Tomi apukájának pedig holnap lesz a szülinapja, úgyhogy neki kicsit előre, de nagyon boldog szülinapot kívánunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése