Először is, mielőtt elfelejtem, felkerültek végre a 2010-es képek. :) Párizs,Cardiff, Tomi szülinapi bulija. Tudom, tudom, eléggé el voltam maradva, de most minden teljesen friss.
Tegnap éjjel egy szmhunyásnyit sem aludtam, egész éjjel csak a házakon járt az eszem, illetve egészen pontosan egy konkrét lakáson. Úgy volt ugyanis, hogy szombaton 10-kor találkoztunk egy ügynökkel. Először elvitt minket egy házhoz, ami nem volt rossz, de lent volt a fürdő, nagyon kicsi volt a nappali, egyből oda mentél be, stb, szóval több gondunk is volt vele. A következő amit meg mutatott egy lakás volt. Előtte mondtuk is magunkban a Tomival, hogy na akkor ma sem lesz jó napunk, mert a lakások alapból nem is érdekeltek minket. Na de, ez olyan lakás volt, hogy csak na!!! Egy régi, Victoria korabeli házat alakítottak át 2 különálló lakássá. Szóval az nagyon jó, hogy csak egy lakás van alattad, mert a mienk a felső szint lenne. Bementünk a házba, egyből két ajtó a két lakáshoz. Amint beléptünk a mi részünkre fel a lépcsőn, és ott volt a lakás. 2 szoba, az egyik egy normális dupla szoba, na nem akkor mint a mienk most, de egy francia ágy kényelmesen elfér benne, a másik szobában meg 2 kiságy volt, de az egy ágyasnak bőven megfelel. Mellete a fürdő, elég nagy volt az is, aztán érdekes volt, hogy volt pár lépcső le, aztán megint fel a konyhához meg a nappalihoz. A konyha hatalmas, egy asztal is simán befér, ami ugye a házakban egyáltalán nem volt jellemző. A nappali meg egyszerűen csodálatos. Hatalmas, világos, az eész ház nagyon világos volt mondjuk, de én már ki is találtam, hogy egybenyitnánk a konyhát meg a nappalit, és lenne egy hatalmas tér, hú nagyon jó lakás volt. Egyetleg egy gond volt vele, hogy nem volt hozzá kert... Az alsó lakónak ugye van egy kis kertje, de csak az ő lakásán keresztül lehet odajutni, szóval nem túl jó... Egyébként helyileg nagyon jó részen volt, nyugodt kis utcában, de 10 perce gyalog a vasúttól. Ha lett volna egy kis kertje, akkor ott helyben megvettük volna szerintem, mind a ketten csak ámuldoztunk, meg sem kérdeztük a legfontosabb dolgokat... Na már most tegnap óta csak ezen jár az agyunk, mert sokkal nagyobb, tágasabb volt mint a ház, de „csak” egy lakás kert nélkül. De be kell látnunk, hogy jó, tágas, nagy, olyan házat amilyet mi szeretnénk, nem valószínű, hogy jó környéken találunk annyi pénzért amennyi nekünk van. Viszont ez az átalakított ház nem is annyir rossz, mivel nem 10 lakás van az épületben, hanem csak kettő, és sok olyan van, aminek van egy kis kertje, annal ellenére, hogy mondjuk felső szintű. Ja, és sokkal olcsóbbak mint a házak. A pénzünkből egy hatalmas, nagyon nagyon szép lakás is kijön bőven, még marad is, viszont házból sajnos nem tudnánk olyat és ott venni ahol mi szeretnénk... Szóval most kezdjük előről az egészet. Másfél hónap kellett, hogy erre rjöjjünk, de még nem késő végülis. :) Most meg is nézem mi van a piacon, aztán holnap reméljük dolgoznank az ügynökségek, mert mi nem, és akkor fel is hívogatom őket. Hátha meg tudjuk nézni őket egyből, aztán akár el is indíthatnánk a procedúrát.
Egyébként az ügynök nagyon jó fej fiatal srác volt, jól elnevetgéltünk végig, meg sokat segített is, tőle szívesen is vennénk lakást. :)
Utána még bementünk másik 2 ügynökséghez megkérdezni van-e valami házuk, de nem nagyon volt. Egyet azért egyből meg is tudtunk nézni, az jó volt, de megintcsak nem túl jó környéken... Búfelejtés képpen kimentünk az IKEA-ba, ha már úgyis ott voltunk a környéken. Már be is rendeztük a még nem létező házunkat. :) Jól el voltunk, nekem persze még délelőtt kitörte a cipő a lábam, menni is alig bírtam, és mivel sántikáltam végig a nap végére a csípőm is megfájdult, ugyan úgy mint Párizsban. Hát örültünk már, hogy hazaértünk. Hullák voltunk mind a ketten.
Ma meg egész délelőtt a konyhában voltunk, főztünk. Marhapörkölt volt, káposztasalátával, meg dödöllével próbálkoztam, de nem igazán sikerült. Nagyon szétfolyt a tepsiben, úgyhogy a felét kisütöttem olajban, de azt mndták nem volt olyan rossz... Desszertnek meg túrókrém volt, teljesen beillett a diétámba. :) Finom is lett. Most a képeket töltöttem fel, meg lehet nézek lakásokat, de lehet inkább pihentetnem kéne, mert mondom egész este csak a lakáson járt az eszem, nem is aludtam semmit. Jó lenne, ha már tudnánk választani.
Nagyon boldog anyák napját anyukáinknak és nagymamáinknak, sajnos most nem tudtunk küldeni ajándékot, teljesen a ház projekt köti le minden erőforrásunkat... De jövőre bepótoljuk, ígérem. :)
Most megyek is, puszi
Szia,
VálaszTörlésMi is csináljuk a kolléganőmmel a sokat iszunk projectet, minden reggel viszem a frissen facsart limonádét, másfél liter, azt kell meginni munkaidő végéig...
Gratula a tervekhez, szerintem a lakásnak is megvannak a jókora előnyei, ráadásul London tele van gyönyörű parkokkal, sok zöld terület. sok puszi, Ani