Hol is hagytuk abba a történetet?! :)
Hétfőn neki is álltak a mesterek a munkának, és most a hét végére már ki is vették a falat, nagyon jó lesz, leszedték a tapétát majdnem mindenhol, és el is kezdték bevakolni a hálószobánkat. Szóval jól halad a munka, jobban mint gondoltam. A héten ha jól emlékszem kedden meg csütörtökön voltam ott beszélni velük, megmondták mennyi parketta meg hozzávaló kell, amit tegnap meg is vettünk. Nehéz volt a döntés, és nagyon sokat is kellett várnunk az eladóra, mert egy kezdő parkettázó teljesen lefoglalta, teljes tréninget adott neki, hogyan kell lerakni a parkettát, de olyan dolgokról, amit még én is tudok, pedig nem vagyok egy nagy parkettázó. Na de a lényeg, hogy kiválasztottuk a parkettát, megrendeltük, jövő pénteken hozzák is. Holnap aztán az áramszerelő is elkezdi a munkát, 3 nap alatt remélhetőleg végez, és akkor már csak befelyezik a srácok a falakat meg a parkettázást, és állhatunk neki mindennek mi. :) Na az lesz az igazán szép munka...
Szerdán voltam a főnökkel Northamptonban, a raktárunkban. Megnéztem hogyan működik a raktár, meg találkoztam az emberekkel, akikkel már elég sokat beszéltem telefonon, de eddig ne ismertem őket. Elég hosszú és fárasztó nap volt, mert reggel 7-kor vett fel Greenhithe-ban, ami azt jelentette, hogy negyed 7-kor indultam itthonról. Este 7-kor tett le ugyancsak Greenhitheban, de sajnos a vonatok összeesküdtek ellenem, és így negyed 9-re értem csak haza, holott elvileg csak 20 perc vonattal innen... De azért hasznos volt a kiruccanás mindenképpen.
Sok a munka nekem, főleg, hogy csütörtöktől, szabin, majd betegszabin leszek... Még nem igazán fogtam fel, hogy pénteken műtenek, elvonják a gondolataimat a ház dolgai...
Szombaton Emirates kupán voltunk, ki kellett használni, hogy itt játszott az AC Milan csapata az Arsenal ellen... Kicsit késtünk az első meccsről, mivel a parkettát intéztük, de a lányeget láttuk. Egész fent ültünk most, jól be lehetett látni az egész pályát. A meccs nem volt túl jó, 1-1 lett végül, de azért legalább Tomi láthatta a kedvenc csapatát. Bár elég foghíjasok voltak, mert se a Ronaldinho, se Ambrosini, se Thiago Silva, se Pirlo... Szóval sokan otthon maradtak a nagyobb nevek közül. De láttuk Patot, igaz őt már másodszorra, Seedorfot, Gattusot, Antoninit, meg egy csomó ismeretlent... Elég soká értünk haza, nagy volt a tömeg. Gondolhatjátok mire 60000 ember szétszéled a metrókkal...
Nem is csináltunk mást már tegnap, ma is csak itthon voltunk. Nem mentünk a házhoz, mert most úgysem tudunk semmit csinálni ott amíg a mesterek dolgoznak, és itt is fel kellett már takarítani, mosni, meg mindjárt megyek főzni, mert most mi vagyunk a sorosak. De holnap reggel megyek fél 9-re az áramszerelőnek kiadni az instrukciókat, meg megbeszélni a mesterekkel, hogy a szobánkban szedjék ki a léceket a fal közepéről...
Most töltöm fel az képeket Amerikából, szóval élvezzétek őket. Nemsoká utol érem majd magam, és akkor lesznek képek a házról is, meg az Emirates kupáról, meg mindenről... :) De ugye élőben más, úgyhogy szívesebben mutatnám meg mindenkinek személyesen. :)
Na most megyek, mert így nem lesz vacsora...
Puszi

Hm... én tegnap írtam ide, de úgy látom nincs itt a megjegyzés.
VálaszTörlésSzóval én is szívesen kimentem volna megint Emirates kupára. Remélem jól éreztétek magatokat!
És így, hogy nem küldte el tegnap, már csak utólag kívánok boldog születésnapot!