Az elmúlt héten ugyancsak sok minden történt.
Először is, csütörtökön 27 éves lettem... Tomi azt az utasítást adta, hogy itthon kell maradnom és nem tervezhetek magamnak semmit. Gondoltam, nagyon jó kis szülinap lesz, magamban itthon depizni a koromon... Aztán még szerda este ideadott egy borítékot azzal a feltétellel, hogy csak másnap reggel bonthatom ki. Na vissza is vette, mert nyilván ezt nem bírtam volna ki... De másnap reggel újból megkaptam, és akkor bonthattam ki, mikor ő már elment dolgozni. Kibontottam, és az állt benne, hogy az ajándék egy része a nappaliban lesz a további utasításokkal. Hát kimentem a nappaliba, és egy hatalmas csokor lilom várt, volt csoki is, meg az NBA store-ben megvásárolt kis kosaras tálka, na meg persze egy képeslap. A következő utasítás volt rajta: Délben találkozzunk az irodája előtt és üres hassal érkezzek, és ne késsek. Ennek örömére már 11-kor elindultam, de csak 10-15 perccel előbb érkeztem, ott vártam a szokásos helyen. Ezután elvitt ebédelni a Jamie Oliver éttermébe, amit egy ici-picit sejtettem, hogy oda fogunk menni. De ami utána következett, arról halvány lila gőzöm sem volt. Beléptünk az étterembe, és ott ültek az asztalnál a csajok, mindenki. :) Andi, Bakó, Juci, Ferike, Lora, Ani, Zsuzsi, Timi. Először a Bakót láttam meg, de fel sem fogtam, hogy ez most hogy van, hiszen felismertem, de nem kapcsoltam, hogy most Londonban vagyunk... Szóval kellett egy kis idő, míg lepörgött minden előttem és felfogtam a dolgokat, de nagyon meglepődtem és nagyon örültem. Megebédeltünk, aztán pedig irány a város. Jobb is, hogy nem terveztem magamnak semmit a délutánra, bár ha terveztem is volna, akkor is lemondtam volna. De hogy ennyi ideig tudták titkolni... Amint kiderült már január-februárban lefoglalták a jegyeket és megszervezték ezt. Tomi egyik nap majdnem elszólta magát, de aztán gyorsan szólt, hogy ne olvassam el az emiljét, és én ki is töröltem. Szóval csütörtökön a városban sétáltunk, Tower, Shakespeare Globe színháza környékén, St. Paul katedrális, Temze partja, a szokásos kis sétánkat tettük meg. Utána még elmentünk Croydonba, megmutattam a csajoknak a házat, tetszett mindenkinek, bár most még eléggé a munkálatok közepén vagyunk. De már látszik, hogy nagyon szép kis házikónk lesz, már alig várjuk, hogy mi kezdhessünk dolgozni rajta. Ezután még ettek a többiek, én már nem, és utána irány haza. Este 8 után értem haza, Tomi még szerzett egy kis tortát, így gyertyát is tudtam elfújni. Csak 1 gyertyám volt, jelképesen! :) Egy szeletkét ettem, utána már semmit, mert másnap reggel volt ugye a műtétem. Sajnos keresztül húzta eléggé a programot, mert ha tudtam volna előre, hogy vendégek lesznek, akkor nem fogadom el erre a napra a műtétet, de most már nem volt mit tenni...
Ezúton is nagyon szépen köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, és a meglepetést. :) Megkaptam a facebook üzeneteket és az emileket is, köszönöm azokat is.
Na de vissza a műtéthez. Reggel 7.30-ra volt jelenésünk a kórházban. Elindultunk előbb, hogy biztosan ne késsünk, meg, hogy Tomi meg tudja nézni hova kell a taxit hívni majd, stb. Oda is értünk jó korán, így még várnunk kellett. Aztán 7.30-kor bementünk, és megkezdődött a végeláthatatlan várakozás. Először beszéltem egy dokival, azt mondták, hogy ő a sebész. Elmondta milyen kockázatokkal jár a műtét, stb, aláírtam a papírt, hogy vállalom. Rajzolt utána egy nyilat a térdem fölé, egyből a bal térdemet nyújtottam. Ezután várakoztunk Tomival egy kicsit, majd utána át kellett öltöznöm és átmennem egy másik váróba. Tomi oda már nem jött velem, mert mennie kellett dolgozni. Én belebújtam a hátul nyitott köpenybe, majd egy másikba fordítva, vittem a könyvemet, aztán várakoztam. 10 körül aztán kaptam egy pohár vizet, mert nagyon szomjas voltam, és gondolom tudták, hogy nem én leszek a következő. Végül délben jött egy ápoló fiú, aki lekísért minket egy másik nővel egy másik váróterembe. Eddig is már vagy 20 különböző nővérrel, orvossal beszéltem, jöhetett pár újabb arc. Útközben lefele menet aztán az ápoló mondja, hogy akkor a jobb térdem műtik, ugye? Mondom mi??? NEM! Semmi képpen, a bal a rossz, azt műtik! Mondta, hogy jó, utána néz. Nem akartam elhinni, hogy a papírokra ismét a jobb térd került fel valahogy... Hihetetlen. Még jó, hogy ezt az altatás előtt megkérdezték, mert így még tudtam szólni, hogy álljon meg a menet. De nagyon mérges lettem volna, ha azt mondják, hogy hát akkor most nem tudják megcsinálni a bal lábam, mert nekik a jobb van felírva, mint ahogy az MR vizsgálatnál volt. Végül jöt egy doki, aki elvileg műtött is, aztán átírta a papírokat a bal térdre. Rajzolt még egy hatalmas nyilat a bal térdem alá, úgyhogy megnyugodtam, hogy talán nem fogják a jobb lábam bántani. Na ez a kis közjáték után aztán jött egy másik ápoló, aki átkísért a műtő előterébe. Felfeküdtem egy ágyra, és már aggattak is rám minden félét. Vérnyomás mérés, tappancsok a mellkasomra, infúzió. Természetesen a legvékonyabb eremmel próbálkoztak a kezemen, és elsőre nem is sikerült. Másodjára belőtték, bár mondtam nekik, hogy a másik erem jobb, abba szokták adni egyébként is. Nem, jó lesz ez. Hát jó lett, csak pont a csuklómnál volt a tű, és a műtét után ez jobban fájt mint a térdem... Na de ott volt az altatóorvos is, akivel már előtte találkoztam, váltottunk pár szót, aztán mondta, hogy ideje aludni és benyomta az altatót. Meg egy oxigénmaszkot is tettek a fejem fölé. Ez volt olyan fél 1 magasságában, a következő kép, hogy egy másik szobában vagyok, újabb 2 ismeretlen arc körülöttem, fél 2 van és már ébren vagyok. Ott feküdtem még egy kicsit, adtak egy pohár vizet, megittam, aztán jött egy újabb ápoló, aki áttolt egy másik szobába. Ott is voltam vagy 10 percet, aztán vissza a váróterem másik felére, ahonnan elindultam. Ott egy fotelban ültem és vártam. Ja, a saját lábamon mentem el a fotelig. Semmi tolószék vagy hasonlók. Na amint leültem a fotelba, jött az újabb nővér, hogy akkor mit kérek enni. Mondom semmit, hát azt nem lehet, mert amíg nem eszek nem engednek haza. Jó, akkor adjon egy szendvicset meg egy teát, mert fáztam nagyon. Megettem, megittam mindent, aztán kb. 15 percre rá megjött a gyógytornász. Hozott 2 mankót, meg elmondta, hogy milyen gyakorlatokat kell csinálnom, és akkor szépen menjünk is el a másik terem végéig, hogy gyakoroljuk a lépcsőzést. Gyakoroltuk is, aztán visszaültem és amint elment, hívtam a nővért, hogy akkor én most hánynék. Végül nem hánytam, de hányingerem volt eléggé. Kaptam valamit ellene egy 820. nővértől, aztán nem sokkal rá megjött Tomi is. Még egy kicsit ott ültünk, aztán kivették az infúziós tűt, elláttak fájdalomcsillapítóval, meg pár tapasszal és mehetek átöltözni. Kérdeztem mindenkit, hogy mit csináltak velem végül, de erre senki nem tudott felelni... Hát ezt ők nem tudják, majd 2 hét múlva menjek el a háziorvoshoz, aki majd elmagyaráz mindent. Hát ettől tartok én is... Majd elmegyek most csütörtökön, remélem addig megkapja a papírokat, mert egyébként is ki kell állítania a táppénzes papírt. De dolgozni visszamehetek amikor gondolom végülis, nem mondták, hogy 2 hétig otthon kell maradnom. Mankózni is addig kell amíg úgy érzem, nem mondtak semmi konkrétat végülis. Mikor kimentünk aztán, hogy Tomi taxit szerezzen, még rámjött a hányinger, de a friss levegőn aztán jobban lettem. Végül onnan hívott Tomi taxit, mert senki nem vállalta a fuvart, de jobb is, mert így aránylag olcsón hazahoztak bennünket, bár időben elég sokág tartott, 1 óráig. Dugó volt mindenhol... Amint hazaértünk le is feküdtem.
Másnap reggel aztán eljöttek a lányok látogatóba, itt voltak egy kicsit, beszélgettünk, aztán mentek Greenwich-be, meg a városba. Tomi mosott, főzött, mindent csinált, nagyon ügyes volt. Vasárnap aztán elment a házhoz megnézni, hogy állnak, meg elintézni a küszöböt, mert azt nem kaptuk meg. Festéket is akart venni, de azt végül nem intézte, mert nagyon sokan voltak. Így is elég soká ért haza, utána még takarított, főzött. Délután eljött az Andi is egy kicsit, aztán este ment vissza. Ma ugyanis mennek már vissza, de az Andi jön 1 hónap múlva újra, akkor már remélhetőleg véglegesen.
Most Tomi dolgozik, én beszéltem a főnökkel, most megírtam az eseményeket. Ebéd után elmegyek majd az orvoshoz időpontot kérni, gyakorolni kell a sétálást egyébként is, mert szerdán megyünk az angol – magyar meccsre, és a Wembley nincs a közelben... Majd viszem a mankóimat. De most nem fáj annyira térdem, ma nem is vettem be fájdalomcsillapítót. Bár most éppen érzem egy kicsit, de ágyban vagyok, pihentetem...
Na még visszatérve a házra, a mestereke csütörtökön fejezik be a munkát, ha minden igaz, utána állhatunk neki mi. Tomi szabit vett ki péntekre, a plafon meszelésével akarnánk kezdeni, aztán jöhetnek a szobák, meg a többi apróság. Nem lesz annyira sok időnk azért mindent megcsinálni, főleg, hogy napközben azért dolgozunk, és csak esténként meg hétvégén van időnk csinálni. De majd próbálunk még szabit kivenni, majd én is, bár nem tudom mennyire adna a főnök, főleg, hogy most így a térdem miatt egyébként is itthon vagyok...
Na most megyek is, puszi
Először is, csütörtökön 27 éves lettem... Tomi azt az utasítást adta, hogy itthon kell maradnom és nem tervezhetek magamnak semmit. Gondoltam, nagyon jó kis szülinap lesz, magamban itthon depizni a koromon... Aztán még szerda este ideadott egy borítékot azzal a feltétellel, hogy csak másnap reggel bonthatom ki. Na vissza is vette, mert nyilván ezt nem bírtam volna ki... De másnap reggel újból megkaptam, és akkor bonthattam ki, mikor ő már elment dolgozni. Kibontottam, és az állt benne, hogy az ajándék egy része a nappaliban lesz a további utasításokkal. Hát kimentem a nappaliba, és egy hatalmas csokor lilom várt, volt csoki is, meg az NBA store-ben megvásárolt kis kosaras tálka, na meg persze egy képeslap. A következő utasítás volt rajta: Délben találkozzunk az irodája előtt és üres hassal érkezzek, és ne késsek. Ennek örömére már 11-kor elindultam, de csak 10-15 perccel előbb érkeztem, ott vártam a szokásos helyen. Ezután elvitt ebédelni a Jamie Oliver éttermébe, amit egy ici-picit sejtettem, hogy oda fogunk menni. De ami utána következett, arról halvány lila gőzöm sem volt. Beléptünk az étterembe, és ott ültek az asztalnál a csajok, mindenki. :) Andi, Bakó, Juci, Ferike, Lora, Ani, Zsuzsi, Timi. Először a Bakót láttam meg, de fel sem fogtam, hogy ez most hogy van, hiszen felismertem, de nem kapcsoltam, hogy most Londonban vagyunk... Szóval kellett egy kis idő, míg lepörgött minden előttem és felfogtam a dolgokat, de nagyon meglepődtem és nagyon örültem. Megebédeltünk, aztán pedig irány a város. Jobb is, hogy nem terveztem magamnak semmit a délutánra, bár ha terveztem is volna, akkor is lemondtam volna. De hogy ennyi ideig tudták titkolni... Amint kiderült már január-februárban lefoglalták a jegyeket és megszervezték ezt. Tomi egyik nap majdnem elszólta magát, de aztán gyorsan szólt, hogy ne olvassam el az emiljét, és én ki is töröltem. Szóval csütörtökön a városban sétáltunk, Tower, Shakespeare Globe színháza környékén, St. Paul katedrális, Temze partja, a szokásos kis sétánkat tettük meg. Utána még elmentünk Croydonba, megmutattam a csajoknak a házat, tetszett mindenkinek, bár most még eléggé a munkálatok közepén vagyunk. De már látszik, hogy nagyon szép kis házikónk lesz, már alig várjuk, hogy mi kezdhessünk dolgozni rajta. Ezután még ettek a többiek, én már nem, és utána irány haza. Este 8 után értem haza, Tomi még szerzett egy kis tortát, így gyertyát is tudtam elfújni. Csak 1 gyertyám volt, jelképesen! :) Egy szeletkét ettem, utána már semmit, mert másnap reggel volt ugye a műtétem. Sajnos keresztül húzta eléggé a programot, mert ha tudtam volna előre, hogy vendégek lesznek, akkor nem fogadom el erre a napra a műtétet, de most már nem volt mit tenni...
Ezúton is nagyon szépen köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, és a meglepetést. :) Megkaptam a facebook üzeneteket és az emileket is, köszönöm azokat is.
Na de vissza a műtéthez. Reggel 7.30-ra volt jelenésünk a kórházban. Elindultunk előbb, hogy biztosan ne késsünk, meg, hogy Tomi meg tudja nézni hova kell a taxit hívni majd, stb. Oda is értünk jó korán, így még várnunk kellett. Aztán 7.30-kor bementünk, és megkezdődött a végeláthatatlan várakozás. Először beszéltem egy dokival, azt mondták, hogy ő a sebész. Elmondta milyen kockázatokkal jár a műtét, stb, aláírtam a papírt, hogy vállalom. Rajzolt utána egy nyilat a térdem fölé, egyből a bal térdemet nyújtottam. Ezután várakoztunk Tomival egy kicsit, majd utána át kellett öltöznöm és átmennem egy másik váróba. Tomi oda már nem jött velem, mert mennie kellett dolgozni. Én belebújtam a hátul nyitott köpenybe, majd egy másikba fordítva, vittem a könyvemet, aztán várakoztam. 10 körül aztán kaptam egy pohár vizet, mert nagyon szomjas voltam, és gondolom tudták, hogy nem én leszek a következő. Végül délben jött egy ápoló fiú, aki lekísért minket egy másik nővel egy másik váróterembe. Eddig is már vagy 20 különböző nővérrel, orvossal beszéltem, jöhetett pár újabb arc. Útközben lefele menet aztán az ápoló mondja, hogy akkor a jobb térdem műtik, ugye? Mondom mi??? NEM! Semmi képpen, a bal a rossz, azt műtik! Mondta, hogy jó, utána néz. Nem akartam elhinni, hogy a papírokra ismét a jobb térd került fel valahogy... Hihetetlen. Még jó, hogy ezt az altatás előtt megkérdezték, mert így még tudtam szólni, hogy álljon meg a menet. De nagyon mérges lettem volna, ha azt mondják, hogy hát akkor most nem tudják megcsinálni a bal lábam, mert nekik a jobb van felírva, mint ahogy az MR vizsgálatnál volt. Végül jöt egy doki, aki elvileg műtött is, aztán átírta a papírokat a bal térdre. Rajzolt még egy hatalmas nyilat a bal térdem alá, úgyhogy megnyugodtam, hogy talán nem fogják a jobb lábam bántani. Na ez a kis közjáték után aztán jött egy másik ápoló, aki átkísért a műtő előterébe. Felfeküdtem egy ágyra, és már aggattak is rám minden félét. Vérnyomás mérés, tappancsok a mellkasomra, infúzió. Természetesen a legvékonyabb eremmel próbálkoztak a kezemen, és elsőre nem is sikerült. Másodjára belőtték, bár mondtam nekik, hogy a másik erem jobb, abba szokták adni egyébként is. Nem, jó lesz ez. Hát jó lett, csak pont a csuklómnál volt a tű, és a műtét után ez jobban fájt mint a térdem... Na de ott volt az altatóorvos is, akivel már előtte találkoztam, váltottunk pár szót, aztán mondta, hogy ideje aludni és benyomta az altatót. Meg egy oxigénmaszkot is tettek a fejem fölé. Ez volt olyan fél 1 magasságában, a következő kép, hogy egy másik szobában vagyok, újabb 2 ismeretlen arc körülöttem, fél 2 van és már ébren vagyok. Ott feküdtem még egy kicsit, adtak egy pohár vizet, megittam, aztán jött egy újabb ápoló, aki áttolt egy másik szobába. Ott is voltam vagy 10 percet, aztán vissza a váróterem másik felére, ahonnan elindultam. Ott egy fotelban ültem és vártam. Ja, a saját lábamon mentem el a fotelig. Semmi tolószék vagy hasonlók. Na amint leültem a fotelba, jött az újabb nővér, hogy akkor mit kérek enni. Mondom semmit, hát azt nem lehet, mert amíg nem eszek nem engednek haza. Jó, akkor adjon egy szendvicset meg egy teát, mert fáztam nagyon. Megettem, megittam mindent, aztán kb. 15 percre rá megjött a gyógytornász. Hozott 2 mankót, meg elmondta, hogy milyen gyakorlatokat kell csinálnom, és akkor szépen menjünk is el a másik terem végéig, hogy gyakoroljuk a lépcsőzést. Gyakoroltuk is, aztán visszaültem és amint elment, hívtam a nővért, hogy akkor én most hánynék. Végül nem hánytam, de hányingerem volt eléggé. Kaptam valamit ellene egy 820. nővértől, aztán nem sokkal rá megjött Tomi is. Még egy kicsit ott ültünk, aztán kivették az infúziós tűt, elláttak fájdalomcsillapítóval, meg pár tapasszal és mehetek átöltözni. Kérdeztem mindenkit, hogy mit csináltak velem végül, de erre senki nem tudott felelni... Hát ezt ők nem tudják, majd 2 hét múlva menjek el a háziorvoshoz, aki majd elmagyaráz mindent. Hát ettől tartok én is... Majd elmegyek most csütörtökön, remélem addig megkapja a papírokat, mert egyébként is ki kell állítania a táppénzes papírt. De dolgozni visszamehetek amikor gondolom végülis, nem mondták, hogy 2 hétig otthon kell maradnom. Mankózni is addig kell amíg úgy érzem, nem mondtak semmi konkrétat végülis. Mikor kimentünk aztán, hogy Tomi taxit szerezzen, még rámjött a hányinger, de a friss levegőn aztán jobban lettem. Végül onnan hívott Tomi taxit, mert senki nem vállalta a fuvart, de jobb is, mert így aránylag olcsón hazahoztak bennünket, bár időben elég sokág tartott, 1 óráig. Dugó volt mindenhol... Amint hazaértünk le is feküdtem.
Másnap reggel aztán eljöttek a lányok látogatóba, itt voltak egy kicsit, beszélgettünk, aztán mentek Greenwich-be, meg a városba. Tomi mosott, főzött, mindent csinált, nagyon ügyes volt. Vasárnap aztán elment a házhoz megnézni, hogy állnak, meg elintézni a küszöböt, mert azt nem kaptuk meg. Festéket is akart venni, de azt végül nem intézte, mert nagyon sokan voltak. Így is elég soká ért haza, utána még takarított, főzött. Délután eljött az Andi is egy kicsit, aztán este ment vissza. Ma ugyanis mennek már vissza, de az Andi jön 1 hónap múlva újra, akkor már remélhetőleg véglegesen.
Most Tomi dolgozik, én beszéltem a főnökkel, most megírtam az eseményeket. Ebéd után elmegyek majd az orvoshoz időpontot kérni, gyakorolni kell a sétálást egyébként is, mert szerdán megyünk az angol – magyar meccsre, és a Wembley nincs a közelben... Majd viszem a mankóimat. De most nem fáj annyira térdem, ma nem is vettem be fájdalomcsillapítót. Bár most éppen érzem egy kicsit, de ágyban vagyok, pihentetem...
Na még visszatérve a házra, a mestereke csütörtökön fejezik be a munkát, ha minden igaz, utána állhatunk neki mi. Tomi szabit vett ki péntekre, a plafon meszelésével akarnánk kezdeni, aztán jöhetnek a szobák, meg a többi apróság. Nem lesz annyira sok időnk azért mindent megcsinálni, főleg, hogy napközben azért dolgozunk, és csak esténként meg hétvégén van időnk csinálni. De majd próbálunk még szabit kivenni, majd én is, bár nem tudom mennyire adna a főnök, főleg, hogy most így a térdem miatt egyébként is itthon vagyok...
Na most megyek is, puszi
Szia Ági!
VálaszTörlésÉn is boldog szülinapot kívánok!
Nekem is nehéz volt hogy el ne szóljam magam a titkos szülinapi meglepetésről,amikor nálatok voltunk. :)
Jó lábadozást!
puszi
Kata