Na, itt is vagyok. Már nem is tudom mi történt az utolsó bejegyzésem óta, mert már arra sem emlékszem mit írtam... Na de ma történt valami amit meg kell osztanom veletek. Tegnap előtt kaptam egy újabb levelet a kórháztól, amiben közölték, hogy ismét törölték az időpontomat, és az új időpont november 3... Ezen kissé kiakadtam... Na ma fel is hívtam őket. Mondta a nő, hogy hát a Chrissel kell beszélnem, és ő ma nincsen bent az irodában, hívjam holnap. Na én nagy okosan ebédszünetben újra felhívtam őket és csodák csodájára Chris barátunk vette fel a telefont... Kérdeztem, hogy ugyan miért törölték ismét az időpontot, erre mondta, hogy azért, mert a doktor úr aznap nem rendel, mivel csak 2 hetente fogad pácienseket. Kérdeztem, hogy és akkor amikor az első időpontot törölték nem tudták, hogy október1 13-án nem fog dolgozni a doki?? Mondtam, hogy lassan már 2 hónapja lesz, hogy műtöttek, és még mindig nem tudok semmit, szóval gyorsan találjon nekem egy korábbi időpontot. És meglepő módon sikerült is neki, hétfőn megyek reggel 10.30-ra... Hihetetlen, hogy vitázni, veszekedni kell velük, hogy ezt el tudják intézni, hogy ne csak 2 hónap múlva legyen az időpontom.
Reggel gyógytornán is voltam, azt is megpróbáltam áttenni délutánra, de nem sikerült, nem lehet... De teljesen felesleges ez a gyógytorna amire járok, mert első alkalommal még foglalkoztak velem vagy 10 percet is az elején amíg megmutatták a gyakorlatokat, de ezután csináld meg őket, aztán ha végeztél mehetsz... Most is megcsináltam őket, aztán mehetek haza. De sajnos fájt egész nap a térdem utána, szóval nem volt túl jó... De remélem hétfőn már végre kiderül akkor, hogy mi van, mi lesz, bár lehet túl sokat várok ettől a találkozótól is...
Szombaton voltunk a volt kolléganőm szülinapi buliján, Andit bemutattam a kollégáimnak. J volt a buli, iszogattunk elég sokat, másnap nem is volt olyan jó...
Közben a házban is megvan a folyosó festés. 2 színű, a fenti rész szürkéslila a lenti meg zöld. Nagyon szép elválasztó vonalat húztam, már csak a szegőléceket kell lefesteni meg a lépcsővel csinálni valamit. Tegnap ki is mentünk a B&Q-ba körülnézni lépcső ügyben, de nem túl egyszerű a dolog. Nem szeretnénk lecserélni az egészet, mert az nagyon drága, gondoltuk csak inkább feljavítjuk egy kicsit, de az meg nem túl egyszerű... Most szőnyeg van rajta, de elég gusztustalan, és gondolom ha leszedjük róla alatta sem lesz sokkal szebb az egész. Szóval vagy deszkákkal fedjük be vagy új szőnyeget húzunk rá. Attól tartok egyik megoldás sem túl olcsó és egyszerű, de valamit kell vele kezdeni... Aztán ha ez meglesz, akkor sem lesz még kész minden, ne aggódjatok. Jöhetnek majd a bútorok meg a fürdő, konyha...
Andi itt van, dolgozik, holnapra várja az első fizuját is. Egyenlőre jól érzi magát, vagyis reméljük...
Most más nem is nagyon jut eszembe, vagyis azt írtam már, hogy a Sophie kolléganőm meghívott minket az esküvőjére? Teljesen meglepődtem, de nagyon örültem neki. November 27-én lesz, valahol az isten háta mögött, de megyünk. Épp tegnap foglaltuk le a hotelt is. Informálódtunk közben Dave-től, és mások itt az esküvői szokások... Minket csak a lagziba hívtak meg, mert itt az a szokás, hogy a szertartás csak szűk családi, baráti körben zajlik, aztán meg este a partyra meghívnak mindenkit. Nincsen semmi vicces játék meg ilyen, csak az első tánc meg a tortavágás lesz az érdekesség... De azért biztosan jó lesz, várjuk már. :)
Anyuéknak is lefoglaltuk a jegyet, november 2-án jönnek Lacival és 7-én mennek vissza. Karácsonyra biztosan nem megyünk haza az idén, Tominak nincsen már szabija, és egyébként is ez lesz az első karácsonyunk az új házban. :) Nem tudjuk mikor fogunk tudni hazamenni jövőre sem még, jól be kell osztani a Tomi 20 napját... De majd kitaláljuk még. Szóval ha látni szeretnétek bennünket, akkor nektek kell jönnötök. :)
Na most megyek, puszi. Ja, képek is lesznek nemsoká, tényleg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése