2010. október 30., szombat

Október

Megpróbálom összefoglalni az októberi hónap eseményeit. Csak az a baj, hogy nem is tudom hol kezdjem.

Jó, legyen először a térdem, azt gyorsan le tudom rendezni. Nem járok már gyógytornára... Illetve ez így nem pont igaz, de ahova eddig jártam oda nem járok, az új helyre meg még nem. Az történt ugyenis, hogy átkértem magam a croydoni kórházba, miután beszéltem az egyik gyógytornásszal. Egyik szerdán történt úgy 2 hete, hogy mentem gyógytornára, úgy volt, hogy az lesz az utolsó előtti alkalom. Gondoltam akkor beszélek a gyógytornásszal, hogy mégis hogyan tovább, mire számíthatok, stb... Megnézte a papíromat, meg kérdezte futok-e már? Mondtam, hogy nem. Erre mondta, hogy akkor menjek most a futógépre és kezdjek el futni. Kérdezte fáj-e a térdem. Mondtam, hogy nem, mert általában a gyakorlatok közben nem fáj, csak utána, de akkor eléggé. Jó, ha nem fáj, akkor elkezdhetek futni, 8-10 percet. Ja, és még azt is megemlítette, hogy kifele hordom a jobb lábfejem a futásnál, és figyeljek erre oda. Nem tudom mondjuk ennek mi köze a bal térdemhez, de jó. Mondom ezután, hogy ok, akkor hogyan tovább mert ugye a következő alkalom lesz az utolsó. Ja, hát nekem nem az az utolsó, csak járjak szépen ezután is, általában 6-8 hét – nekem 6 hétről volt szó – de mivel az én térdem műtötték, így nekem ez tovább fog tartani, és csak szépen járjak tovább, aztán majd később esetleg mehetek egy másik kurzusra is, az ugrálósra... Mondom jó, köszi. Ja, még a beszélgetés elején azt is megemlítettem neki, hogy ugye porckopásom van, és ez jelent-e esetleg valamit a gyakorlatokra nézva. Ja, nem, hát az ebben a korban teljesen normális, egyébként is valószínű itt a teremben mindenkinek van, szóval ne is foglalkozzak vele, kb... Az egész beszélgetés tartott vagy 5 percig is... Ezek után aztán úgy gondoltam, hogy azért, hogy hetente egyszer bemenjek a városba plusz 10 fontért alkalmanként, hogy megcsináljam azokat a gyakorlatokat amiket itthon is meg tudok csinálni, és meg is csinálok, nem sok értelmét látom. Ennyi pénzért, sőt, még fele ennyiért is beíratkozhatok akár egy konditerembe is, de arra sem lenne nagy szükség, mert a gyakorlatok 90%-a tényleg itthon is csinálható. Főleg, hogy van gépünk is... Fel is hívtam a kórházat, hogy oda többet nem szeretnék menni, adjanak át az itteni kórháznak. Jó, ok, majd a kórház értesít időben, hogy mikor hova kell mennem. Gyanítom, hogy legalább 2-3 hétig nem lesz semmi hír felőlük... Addig csinélom itthon a gyakrolatokat, most úgyis letöltöttem egy csomó Rékát, Norbit, meg hasonló videókat, szóval lesz mire nyomnunk. Még annyit fűznék hozzá a térd témához, hogy pénteken reggel mentem fel az emeletre a műzlimmel és az utolsó lépcsőfoknál valami láthatatlan kéz melökött hátulról, és természetesen elestem. A műzli kiborult és a bal térdemet is sikerült bevernem... Na de nincs nagy baj, már jól vagyok.

Akkor legyen a következő a munka. Nagyon szörnyű hét van mögöttem, sokszor nagyon nehéz a kollégáimmal akik nem bírják megérteni, hogy egy cégnél dolgozunk, ezért nem egymást kéne fúrni, hanem átadni minden szükséges információt... Főnökkel is szokszor nehéz, rám bíz feladatokat, de aztán mégsem hagyja, hogy megcsináljam... De a legfntosabb, amit ezzel kapcsolatosan írni akartam, az Tomival kapcsolatos! Találkozni fog a királynővel!!!! 2 ét múlva pénteken megy az irodájukba a királynő,és pont arra az emeletre ahol ő is dolgozik. Hivatalos megynitója lesz az épületnek, és ezért megy. Mondtam neki, hogy fényképezzen mindenképpen, meg hívja meg ide hozzánk is!! Nagyon durva, nem?

Na, mi legyen a következő? Ház vagy események? :) Na jó, legyen a ház először. Most épp azon próbálkozok, hogy beszúrjak pár képet ide a házról, de a gép sajnos ezt nme akarja, ezért most megírom a dolgokat, és ígérem holnap végre a képek is felkerülnek, tényleg. Szóval semmi különös nem történt a házzal kapcsolatosan, apróságokon dolgozunk. Múlt hétvégén Tomi nekiállt az akasztós szekrénynek, de sajnos a fűrészelés közben eltört a fűrészfej, így abbamaradt az ügy. Egyenlőre várjuk, hogy kiderüljön milyen fej kell bele, és akkor majd a szekrényt is tudjuk folytatni. Közben vettünk egy kis dohányzóasztalt is, lecseréltük a paplanunkat a vastagra, Tomi megszerelte a radiátort a szobánkban, kilevegőztette. Ma voltak itt a Stipiék, felszerelte a 2 utolsó lámpát is, úgyhogy most már mindenhol szép lámpánk van. Lekerültek végre a propelleres rusnyaságok... Más nem nagyon törétnt most a házzal... Feltettük a képet is a nappaliba, most már az is nagyon szép.

Rátérek akkor az eseményekre, vagyis inkább a hétvégékre, mert az utóbbi pár hétvége eléb ysúfolt volt, és a következő pár is az lesz. Voltunk a magyar bulin először is. Előtte itt volt Rita, vacsiztunk, iszogattunk, aztán mentünk a buliba. A Rita szegényem még nálam is bénább, mert útban a buliba nekiment egy oszlopnak, és betörte az orrát. Vérzett neki, meg gondolom másnapra elég kék is lett... Útközben hozzánk csapódott 3 magyar srác is, Rita barátnőja Szabina is a barátjával, meg Andi barátnője, Dóri. Szóval egész nagy társasággal érkeztünk a helyszínre. Jó volt a buli, bár szerintem több ember is befért volna, elég szellősen voltunk. Ez persze nem volt baj, legalább volt helyünk táncolni. A buli jól sikerült, jól éreztük magunkat, de azért volt pár érdekes próbálkozás. Hogy csak egyet említsek, volt egy kis göndör hajú srác, aki vagy 5-ször jött oda hozzánk jobbnál jobb csajozós dumákkal, de sajnos nem jött be egyikünknek sem. Kérdezte, hogy jó barátnők vagyunk-e, mondtuk, hogy igen, tesók vagyunk. Erre, hogy szerinte az Adni az idősebb, mert neki hosszabb a haja, és ez azért van, mert több ideje volt növeszteni. Hízelgő... Aztán a Dórival táncoltam amikor ismét odajött és kérdezte, hogy mi jó barátnők vagyunk-e? Mondtuk, hogy kb most találkoztunk másodszor, de igen. Mert hogy neki van egy tesztje, amin kiderül, hogy mennyire jó barátnők vagyunk, és, hogy megcsinálnánk-e. Mondtuk, hogy nem. Aztán harmadszor is odamerészkedett, és akkor azt a kérdést tette fel, hogy mi a legromantikusabb hely, amit el tudok képzelni. Mondom, hogy mindegy, hogy hol van a hely, ha a kedvesemmel, Tomival vagyok. Akár egy üres szobában is?- erre ő. Mondom, igen, mindegy, hogy hol, ha vele vagyok az a legromantikusabb. Na többször aztán nem jött már oda, de el is jöttünk nemsoká.

Múlt hétvégén aztán Dave házavató buliján voltunk. Nem volt nagy buli, inkább csak beszélgetős. De csinált jacket potatot, meg mandarinos zselét is. A háza szép, új, nagy, de én nem cserélném el a mienkkel. Jó a ház, de egyik helyiség sem túl nagy, eléggé fel van darablva, nem túl jó az elrendezése szerintem. De ha neki tetszik, akkor jó. Már 11-kor el kellett jönnünk, hogy elérjük az utolsó vonatot, de mindenki eljött velünk együtt.

Ma pedig Viki és Stipi volt itt nálunk, délre jöttek, hogy a srácok meg tudjk szerelni a lámpákat. Délelőtt így főzéssel telt, sütőtük krémlevest csináltam, és a tökben tálaltam. Nagyon finom lett, Tominak is nagyon ízlett, pedig azt gondoltam nem is fog enni belőle. :) Utána tejszínes pulyka volt rizzsel és salátával, a desszert pedig almás süti volt. Finom lett, pedig amikor sütöttem még nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán lesz belőle valami... Megnéztük az amerikás képeiket, meg beszélgetünk.

Holnap szerintem pihenés lesz a program, úgyis nyerünk egy órát. :) Jövő héten aztán csak 2 napot dolgozok, mert szerdán jön anya meg a Laci. Hét végéig itt lesznek. Utána héten Virág jön anyukájával. Az azt követő hétvégére még nincsen programunk, de november 27-én megyünk a Sophie kolleganőm esküvőjére. Már várjuk.

Most megyek is, aztán holnap ígérem végre felkerülnek a képek is. Addig is puszi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése