.

November 29. egy fekete nap a Kovács család történelmében…

Immáron 2 éve, hogy a Tata nincs közöttünk. Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, ne gondolnék rá, ne hiányozna. Emlékszem a mozdulataira, a híres mondásaira, a vicces sztorikra, a szekálásokra, a Mamával való állandó zsörtölődére, hogy mindig azt mondta vasvillával elüldözi a húsvéti nyulat meg a télapót is… És nagyon sok minden másra is, de azt hiszem ez a blog nem lenne elég minden felsorolására, ezért inkább megmaradnak az emlékek nekem, nekünk, a családnak, hogy ezekkel könnyebb legyen elviselni az űrt… Reméljük hogy egyszer majd még valahol találkozunk.

Sajnálatos módon tegnap egy másik megrázó halálesetről is hírt kaptam. Elhunyt Feri Bá, az első edzőnk. Ez úton is szeretném őszinte részvétemet kifejezni a családjának, Balázsnak, Virágnak, Vera néninek és a többi közeli hozzátartozójának. Ő volt az az ember, aki megtanított minket kosarazni, és akinek ezen kívül is nagyon sokat köszönhetünk még. Az ő segítségével kerültem be a KDG-be, a KKK-val nagyon sok helyre jutottunk el, többek között életünkben először Párizsba is, de Magyarországot és a környező országokat is beutaztuk. Ő volt az, aki nem akart elengedni a Sárvári történelem versenyre, ahol végül elszakítottam a keresztszalagom, mert közvetlenül utána Megyei Döntőt játszottunk (én csak játszottam volna). Eszembe jutnak a felejthetetlen paksi edzőtáborok, a meccsek Nagykanizsa ellen, a bercsényis fiúk ellen, a Szombathelyi Ziccer Cicák ellen, majd a kanizsais fiúk ellen és még sorolhatnám. Az edzések, a parkban való kemény sprintek, az ábrák a laticeren, a „Lányaim” és tényleg sorolhatnám a végtelenségig, hiszen majdnem 10 éven keresztül volt velünk a heti 3-4 edzésen és a hétvégi meccseken. Nyugodjon békében.

Ugyancsak tegnap hunyt el Leslie Nielsen, Anya kedvenc színésze. Sokaknak valószínű a Csupasz Pisztoly trilógia jut eszébe róla, de nekünk az az este, amikor az Örömapát néztük a tv-ben anya társaságában…

Ma reggelre megérkezett a hó hozzánk is. Nagy –Britannia egyes részein már a múlt héten rendesen behavazott, és délre is ígérgették folyamatosan a hava, de ma reggelre meg is érkezett. A mai nap folyamán esett vagy 25 centi hó. Reggel még nem volt vészes a forgalom, tömegközlekedés, de természetesen estére már eluralkodott a káosz… A főnök minket hazaküldött fél 4-kor, igaz csak negyed 5-kor sikerült eljönnöm. Nekem nagy szerencsém volt, mert egy vonat épp akkor ért Redhillbe, és gyorsan fel is pattantam rá, így gyorsan hazaértem. Tomi viszont már nem volt ilyen szerencsés. Mondtam neki, hogy induljon el időben, mert nem fog hazajutni, de nem nagyon akart. Csak 5 után indult el, hát meg is lett az eredménye. Kb. háromnegyed 7-re ért haza. Nem jöttek vonatok Croydon irányába, végre amikor jött egy és fel is fért rá, az megállt valahol félúton, hogy az innen nem megy tovább. Mondta nekik a sofőr, hogy mögöttük jön egy másik vonat, majd az elviszi őket. Amikor megérkezett a másik vonat, a sofőr közölte, hogy ő innen nem megy sehova, úgyhogy nem tudja mikor jön a következő vonat… Aztán végül meggyőzték valahogy a sofőrt, hogy hozza el őket West Croydonig, így hazajutott. Andinak is szerencséje volt, neki is épp jött egy vonat, úgyhogy ő is gyorsan hazaért. De az még csak hagyján, hogy a vonatokkal mennyi idő alatt értünk haza, de az állomástól a normál esetben 15 perces utat legalább fél óráig tartott megtenni, mert vastag jégréteg áll az úton mindenhol. Itt nem divat a gyalogjárdát takarítani, sózni, nem baj, ha a gyalogosok összetörik magukat. Úgyhogy csak csoszogva lehetett haladni a lejtőkkel és emelkedőkkel tarkított úton. Holnap reggelre ez szépen ráfagy még jobban az utakra, úgyhogy lehet lesz egy szabad napunk megint… Jól jönne, mert lenne elég sok dolgunk, de bízunk abban is, hogy tanultak az elmúlt évekből, és végre sikerül megküzdeni a hóval…