2010. december 18., szombat

Történések

Napok óta szeretnék már írni, de valahogy nem jutottam ide megint… Na de pár mondatban összefoglalom a múltkori ítéletidő óta történteket.


Az áramszünetet megírtam már? Ha igen, sebaj, megírom még egyszer, mert most nem emlékszem… Szóval úgy volt, hogy szombaton este 7 óra körül elment az áram, aztán hétfő reggelig vissza sem jött… Vasárnap dél körül volt áram egy 20 percre, de aztán elment megint. Persze volt telefonálgatás, de valami föld alatti probléma volt, és vasárnap amikor beszéltem velük még mindig csak a mérnököt próbálták elérni, hogy kimenjen a helyszínre megnézni a helyzetet… Fagyasztó kiolvadt, de mivel pont a nagy hóesés idején volt, kivittünk mindent az udvarra és betakartuk hóval. A fűtésünk ugyan gáz meg a meleg víz is, de az időzítő áramról működik, és anélkül nem lehet bekapcsolni a rendszert, tehát fagyoskodtunk is. El is mentünk az IKEA-ba, ott legalább meleg volt. Aztán mikor hazaértünk gyertyafénynél főztem vacsorát, melegítettünk vizet és abban fürdöttünk… Gyorsan ágyba is bújtunk, mert a sötétben nem lehetett semmit sem csinálni. Próbáltunk olvasni, de aztán aludtunk… Hajnalban jött vissza az áram valamikor, úgyhogy hétfő reggel munka előtt még visszapakoltunk mindent a mélyhűtőbe, és bíztunk benne, hogy nem megy el újra az áram… Azóta nem volt gond, lekopogom, de reméljük nem is lesz.


A hó pár nappal később elolvadt, nyoma sem maradt, de csak egy pár napra, mert tegnap ismét leszakadt az ég. Munkahelyen voltunk, aztán délben elkezdett szakadni a hó, de nagyon, nagyon. A nagyfőnök meg a managerek persze egyből elhúzták a csíkot, feleslegesen, mert fél órával később már hét ágra sütött a nap. Na aztán este esett még egy kicsi, de nem volt vészes, azért mi is eljöhettünk előbb. Ma reggel aztán mikor elindultunk a városba még nem volt semmi hó, akkor kezdett éppen szállingózni. Aztán mire hazaértünk már 15-20 centi hó volt mindenhol. Nagyon durván esik itt a hó ilyen mértékben.


A héten megkapta Tomi a bónuszát, amit ma el is költöttünk szépen. Csináltattunk nekem új szemüvegeket karácsonyra, megvettük a karácsonyfánkat. Kis csumpika szegény, de majd úgy fordítjuk, hogy szép legyen, és egyébként is akciós volt! Azért magas, magasabb Tominál is. Aztán még egyet fordultunk az IKEA-ba, megvettük ugyanis az éjjeli szekrényeinket végre. De nem volt könnyű hazahozni. Aztán Tomi még visszament a Cometbe is, úgyhogy egész nap a boltok között ingáztunk csak.


Múlt hétvégén tartottunk egy kisebb házavatót a kollegáimnak, főztem Hortobágyit – életemben először!, de jól sikerült. Voltak még virslis falatkát, Andinak vegán Hortobágyi, meg a Baileys-es tortám. Na meg persze pálesz, forralt bor és hasonlók. Végül csak 8-an voltunk, mert a párok nem tudtak eljönni, de azért így is jó kis bulira sikeredett. Ajándékba kaptunk egy utalványt a Marks& Spencer-be, majd körül kell néznünk…


Szerdán volt a céges karácsonyi ebédünk, nem volt rossz, de annyira jó sem. Az étel finom volt, de a társaság… Valahogy nem vagyok egy hullámhosszon ezekkel a kollégáimmal, és egyébként sem értem őket. De összességében nem volt rossz, bár a főnök persze nem jött el a végén, mert beszervezett magának egy meetinget Northampton-ba.


Pénteken este, azaz tegnap meg a kollega barátainkkal mentünk el karácsonyi vacsorára, csináltunk húzást is, és ajándékoztunk is. Én a Dave-t húztam, jó kis ajándékot kapott, vicceset. :) Én kaptam egy karkötőt, szép. Egyébként egy spanyol tapas étteremben voltunk, de annyira nem voltam elájulva tőle. Nem volt túl jó a kaja sem, meg nagyon kicsi asztalunk volt, de a pincérek folyamatosan csak hozták a kaját, semmi hely nem volt… Azért jól éreztük magunkat, éjfél körül értünk haza. Itt volt Croydonban, úgyhogy nekünk jó volt.


Ma meg elő karácsonyi bulit akartunk tartani, de a havazás közbeszólt sajnos. Holnap ebédre halasztottuk, remélhetőleg addig már nagyjából helyre áll majd a közlekedés, és el tudnak jönni a vendégek. Ma elkészítettem mindent, úgyhogy nincs mese, el kell jönniük megenni…


Jaj, már csak 1 hét karácsonyig! Nagyon gyorsan elment ez az év is. Remélem időben hazajöhetek 24-én, mert még majd főzni kell, fát díszíteni, stb… Két ünnep között is mindannyian dolgozunk majd, szilveszter még nem tudjuk, hogy hol fogjuk tölteni, lehet az ágyikónkban… Na jó, nem, de nem tudjuk még.


Most megyek fürdeni, mert átfagytunk ma, úgyhogy fel kell melegednem egy kicsit, meg holnap egyébként is korán kell kelni, hogy minden elkészüljön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése