2010. április 8., csütörtök

Húsvét

Na végre ide jutottam, tudom, hogy nem hiszitek el úgysem, hogy semmi időm nem volt, de tényleg.

 

Kedzem a péntekkel. Gábor csütörtökön este szerencsésen megérkezett, pénteken reggel meg indultunk is Cardiffba. Minden simán ment, nem volt gond, időben oda is értünk. Egy nagyon hosszú hídon mentünk át egyszercsak, félelmetes volt, és egyszer ezt emlékszem, hogy megálmodtam, bár ott a víz már ellepte a hidat...


Egyből nykunkba is vettük a várost, első megállónk persze a Nero után a vár volt. Szerencsénk volt, mert amíg a vár szabadtéri részein jártunk gyönyörű szép napsütés volt, aztán amikor bementünk a kastélyba elkezdett esni az eső, és már nem is nagyon állt el. A vár után a Millenium Stadionhoz mentünk, utána pedig vásárolgattunk egy kicsit, sétálgattunk. Már eléggé ki voltunk mikor a szállás felé vettük az útirányt. Azt mondták nekem a srácok, hogy nincs messze, sőt arról volt szó, hogy csak lelakolunk, kajálunk, aztán visszamegyünk még a városba. Na nem volt azért olyan közel. De nagyon szép kis hotel volt, a szobánk is szép volt, a fürdő is, tiszta, rendezett, meg voltunk elégedve vele. A városba már nem mentünk vissza, helyette megkóstoltunk pár cidert, almabort, meg kártyáztunk.


Másnap reggel aztán a F1-re keltünk, na jó, nem, de az is épp akkor volt. Lementünk regelizni, és reggeli közben az ment. :) A reggeli egyébként angol reggeli volt, finom volt. Nagy nehezen aztán végre összeszedtük magunkat és elindultunk az öbölhöz. Úgy gondoltuk megyünk oda busszal, sétálunk majd ott eleget, mert ezt már egyből tudtuk, hogy messze lesz, de nem volt közvetlen járat, így mégis a gyaloglás mellett döntöttünk. Ami azért is jó volt, mert Tomi BBC iplayeren végig nézhette az időmérőt. Kb 1 órás út után értünk oda az öbölhöz, szép hely az is, csak az a baj, hogy akkor már elég hűvös volt, az eső is épp kedzett cseperegni, de azért elindultunk a gáthoz. Nagyon szépen ki van építve a part egy része, de sajnos nem tudtuk felhőtlenül kiélvezni, mert nagyon hideg szél fújt, és fáztunk már nagyon, eső is esett. Kisebb veszekedés után kerestünk egy buszmegállót, és visszamentünk a beévárosba. Beültünk egy pubba megnézni a Manchester-Chelsea meccset, ettünk finomat, meg végre pihentünk egy kicsit. Utána már csak a városházát néztük meg, és vásárolgattunk még egy kicsit. 6-kor indut a busz vissza, egész időben haza is értünk, persze megint hullák voltunk.


Ezért én a következő napot ki is hagytam, csak Tomi és Gábor mentek várost nézni. Aztán hétfőn már én is újra csatlakoztam a fiúkhoz, először elmntünk Chelsea-be, sétálgattunk egy kicsit. Hát jó kis környék az még mindig. :) Utána a Westfield-be mentünk, Gábor vásárolt, meg Tominak vettünk szülinapi ajándékot. :) Ettünk perecet is, bár nem olyan volt mint az ottoni, de finom volt, meg drága. Este értünk csak haza, még csináltam vacsorát, aztán feküdni kellett, mert kedden már munka volt sajnos. 


Munkába is sok minden van, ezer a dolgom, pedig azt gondoltam most majd egy kicsit lazább lesz, de nem. Na nem baj, csak jó lenne ha lenne pár lazább hét is. Főnök ma nem volt, úgyhogy ma én voltam a valaki, bár az egyik kolleganőmmel nem jövök ki valami jól. Azt hiszem az szúrja a szemét, hogy eddig ő volt a 2. ember a csoportban, most meg én vagyok, és ezt nehezen fogadja el... Beleköt állandóan mindenbe, meg mindenbe beleszól, mikor nem is őt kérdezik. De komolyan, az iroda másik végéről képes beszólni, olyan röntgen fülei vannak, hogy ezt így kell csinálni, vagy ott van amit keresel, stb... Idegesítő eléggé, bár lehet én sem vagyok elég türelmes és elnéző vele. Na mindegy, majd megoldódik valahogy.


Szombaton buli lesz nálunk, most készítettem elő a szármát. 43 db lett, végül 2 és fél kiló húsból csináltam, mert elég sok volt a káposzta. Mondjuk azt még nem tudom főzni hogyan fogom. Le lehet fagyasztani nyersen, főzés előtt? Milyen szorosan kell rakni a főzéshez? Soha nem csináltam még, és lehet kicsit túlvállaltam magam ezzel most... De ez lesz, tetszik vagy nem, ezt eszik a vendégek. Úgyis az italon lesz a hangsúly. :)

 

Na most megyek is, továbbjutott a Fulham, hihetetlenek. :)


Képek később lesznek, tudom, hogy nagyon le vagyok maradva velük...

Ja, és útólag is boldog nyulat mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése